KÜLFÖLD
Kilencezer nő együtt perelheti be a Disney-t
Jóváhagyta egy bíró, hogy a Disney 9000 női alkalmazottja közösen perelhesse a vállalatot, mert állításuk szerint alacsonyabb fizetést kaptak ugyanazokért a munkákért, mint férfitársaik.
Megfenyegették a jemeni húszi lázadók az izraeli kikötők felé tartó hajókat a Vörös-tengeren
„Ha a Gázai övezetbe nem jut el a szükséges élelmiszer és gyógyszer, az izraeli kikötőkbe tartó minden hajó a Vörös-tengeren fegyveres erőink célpontjává válik” – közölte Jahja Szarí szóvivő.
Megválasztották a felvidéki magyar párt elnökét, s ő lesz a köztársaságielnök-jelöltjük is
A párt kongresszusa alapszabályt is módosított, ennek részeként változtattak nevet, valamint megszüntették a párton belüli három frakciót is.
Egy kiszivárgott dokumentum szerint több EU-s tagállam támogatásait veszélyezteti Ukrajna csatlakozása
Ukrajna uniós csatlakozásának negatív hatásairól írt cikket a Financial Times.
Olaf Scholz: Nem korlátozzák a jóléti államot Németországban a költségvetési válság miatt
„Nem fogjuk a jóléti államot lebontani Németországban” – ígérte.
Orbán Viktor Argentínában Jair Bolsonaroval tárgyalt
A tárgyalás fő témája a jobboldali pártok nemzetközi együttműködése volt.
A magyar-szerb kapcsolatok fenntartása miatt is fontos az erős magyar érdekképviselet Szerbiában
Gulyás Gergely arra kérte a délvidéki magyarokat, hogy a december 17-én választásokon támogassák a Vajdasági Magyar Szövetség listáját.
A migránsok családegyesítését könnyítené meg a legnagyobb német kormánypárt, miközben alig bírnak a trükköző embercsempészekkel
A migránsok családegyesítési programjának megkönnyítésére tesz javaslatot a legnagyobb német kormányzó párt, a baloldali SPD. Mindeközben azonban a hatóságoknak meggyűlik a baja az embercsempészekkel, mert azok újabb és újabb trükköket találnak ki, hogy az illegális bevándorlókat átjuttassák a német határon.
Mahsza Amini családja nem hagyhatta el Iránt, hogy átvegyék nevében a Szaharov-díjat
A család tagjainak, akik vízummal is rendelkeztek, pénteken éjjel nem engedték meg, hogy felszálljanak a Franciaországba induló repülőgépre.
2023. december 9. szombat, Natália napja
Élő adás
Nézze élőben a Magyar Televízió csatornáit, vagy hallgassa kedvenc rádió csatornáját!
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nézem meg