A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/2566/2017. bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. május 22-én 8 óra körül a Miskolc, Thököly Imre út és a Kiss Ernő út kereszteződésénél egy ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú (feltételezhetően fehér színű) autó elütött egy kijelölt gyalogátkelőhelyen közlekedő asszonyt, aki a baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A balesetet okozó ismeretlen személy megállás nélkül továbbhajtott.

A rendőrség kéri, hogy aki látta az eseményt, illetve aki a balesettel vagy a balesetet okozó gépjármű vezetőjével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (3525 Miskolc, Fábián kapu 4. szám), vagy munkaidőben hívja a 46/514-511/22-72-es telefonszámon az ügy előadóját, vagy elektronikus levelet írhat a szmrekt@borsod.police.hu email címre.  

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja a 06-46/514-506-os telefonszámon, továbbá a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok a nap 24 órájában fogadják a bejelentők hívásait. Névtelenség megőrzése mellett is bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán.