A több uniós országban már jól működő talajgenerátoros megoldással ezüstjodidot párologtatnak a levegőbe, ezzel több, de kisebb jégszem keletkezik, amelyek lassabban esnek lefelé, az olvadás nyomán pedig jelentősen csökken méretük - ismertette.

 A rendszer nem csak a mezőgazdaságnak hasznos, a számítások alapján a rendszerre költött egy forinttal 33 forint termelési értéket lehet megóvni.

 A NAK pályázatot ad be a rendszer megvalósítására - jelezte.

 Kitért arra is, hogy a munkaerőpiac igényeihez kell igazítani az agrár-felsőoktatást, egyebek mellett a kereslet és a kínálat hatékony összeegyeztetésével, erről újabb felsőoktatási kerekasztal megbeszélést tartanak.

 Elmondta, a madárinfluenza miatt munkahelyek szűntek meg, a növénytermesztők kárenyhítési rendszerét érdemes lenne az állattenyésztésre kiterjeszteni, ennek a kidolgozása elkezdődött.