Mint azt közleményükben írták, a Legyél te is balerina című kezdeményezés keretében a legkisebbeknek a Pécsi Balett vezető táncművészei játékosan és könnyen érthetően adják át a tudást a videók segítségével.

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a koreográfiákat bárki, kortól függetlenül végezheti, hiszen a gyakorlatok veszélytelenek, ugyanakkor elsősorban a kezdő, tudással még nem rendelkező gyermekeket várják a képernyők elé a társulat YouTube-csatornáján.

A Kovács Zsuzsanna és Uhrik Teodóra szakmai vezetésével zajló kurzuson Ujvári Katalin, Szécsi Theodóra, Frank Edina mutatják be a gyakorlatokat egy kis balerina, Vincze Olívia Csenge segédletével. A sorozatban zongorán Borisz Jaksov kísér.

Az ingyenesen elérhető videókat tartalamazó linkeket a Pécsi Balett Facebook-oldalán érhetik el először az érdeklődők, majd tizenkét héten át minden szombaton újabb résszel jelentkezik a társulat; a felvételek a feltöltést követően ingyenesen elérhetőek lesznek a Pécsi Balett hivatalos YouTube-csatornáján.

A társulat januárban közölte az MTI-vel, hogy új bemutatókkal, emlékező műsorokkal ünnepelné fennállásának hatvanadik évfordulóját a Pécsi Balett márciustól.

Március végén jubileumi gálaest keretében mutatnák be Pécsen Az iszonyat balladája című darabot, amely teljesen új koncepcióval, Zachár Lóránd koreográfiájával készül.

Amennyiben a járványhelyzet úgy alakul, Vasarely címmel egy nagyszabású darab is megvalósul idén a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, a Müpa szervezésében, míg a tervek szerint ősszel, a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó keretében vehet részt a közönség a társulat Ádám és Éva című darabjának premierjén.

A jubileumi év produkcióit Vincze Balázs, a Pécsi Balett korábbi ügyvezetője, jelenlegi művészeti vezetője, a társulat elmúlt másfél évtizedének meghatározó alkotója álmodja majd színpadra rendezőként, illetve rendező-koreográfusként.

Az évfordulón az új bemutatók mellett egy - a társulat eddigi történetét bemutató - filmet is láthat a közönség, készül egy jubileumi kiadvány, továbbá a tervek szerint találkozót tartanak a régi tagokkal és a pécsi táncrajongókkal a Pécsi Nemzeti Színházban és a Müpában.

A januári közleményben jelezték, hogy amennyiben a járványhelyzet nem engedi, akkor online, illetve időben csúsztatva valósítják meg a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló programokat.

A kommünikében akkor azt írták, hogy Magyarország tánctörténetének mérföldköve volt a Pécsi Balett megalakulása, hiszen hazánk első modern balett együttese jött létre a Mecsekalján.

Emlékeztettek: a társulat 1961. január 3-án tartotta első bemutató előadását a társulat a Pécsi Nemzeti Színházban Eck Imre három koreográfiájával: Az iszonyat balladája Szokolay Sándor zeneművére, a Változatok egy találkozásra Vujicsics Tihamér, a Concerto a szivárvány színeire Hidas Frigyes muzsikájára készült.